JELKÉP az élőlény alapelemzéséről

alapértelmezésA „Livets Bog” (főművem az életről) szerint a világmindenség három nagy alapelvet képvisel, amelyek együtt alkotják azt az oszthatatlan egységet, amit egy élőlénynek nevezünk. A világmindenség úgy létezik, mint egy óceáni alkotófolyamat, ami végső soron mindig logikus és célszerű eredményekben végződik. Ezeket az eredményeket alkotott dolgokként ismerjük. Ezek az alkotott dolgok, mint a bolygók, a csillagok és a galaxisok vagy saját bolygónk jelenségei, eső és napsütés, nappal és éjszaka, tél és nyár stb., valamint az élőlények szervezete – amely mint eszköz speciális formájú életátélést tesz lehetővé használójának, csúcspontjaként az igazi remekműnek – eszerint egy terv szerinti, célszerű alkotás eredményei, és ezért teszi ezt az alkotóóceánt azonossá eszmélettel, gondolatfunkcióval és akaraterővel. Hogyan tudna máskülönben tervezett vagy célszerű megnyilatkozás vagy logikus alkotás történni? De ha ilyen logika van a természet minden alkotásában, kell, hogy létezzen e gondolkodásmód megjelenési formái mögött egy gondolkozó és akaraterővel rendelkező „én”. Saját megjelenésünkből tudjuk azt, hogy létezik bennünk egy ilyen átélő, irányító és gondolkodó „Én” saját gondolkodásunk megnyilvánulásai mögött. Én nélkül lehetetlen lenne egy ilyen megnyilvánulás: miért ne lehetne ez ugyanilyen érvényes a világmindenség tervszerűségének és céltudatának vagy logikus alkotásának megnyilvánulására? A Livets Bog kozmikus elemzései szerint a világmindenség egy szervezet, amin keresztül egy élő, gondolkodó és akaratvezető Én egy élőlényként jelenik meg; hasonlóképpen saját szervezetünk egy eszköz, amelynek segítségével az Énünk vagy legbensőbb Önmagunk, mint élőlény tudja megnyilvánítani magát. A világmindenség első és legegyszerűbb elemzése három alapelvből áll, amelyeket a következőképp nevezhetünk: Én, alkotóképesség és alkotott. A világmindenségben létező minden dolgot feltétlenül be lehet sorolni e három alapelv valamelyike alá. Minthogy az említett alapelvek az a három feltétel, ami szükségszerű, hogy „Valami” élőlényként megjelenjen, e struktúrából következik, hogy a világmindenség egy élőlény. Ez az elemzés Isten létezését élő valóságként, tényként mutatja be, és megerősíti a régi ígéretet: „Őbenne élünk, mozgunk és létezünk”.

Minthogy „valami” nem tud létrejönni a „semmiből” és „valami” nem lehet „semmivé”, kell, hogy ez az óriáslény örökké létezzen. Ez nem keletkezhetett valamikor, mint ahogyan sohasem fog megszűnni létezni. De ha valami örökkévaló és végtelen, akkor ennek az egyetlen igazi, abszolút elemzése az, hogy maga alkotja a „Valamit, ami van”. A három említett alapelvből egyik sem kaphat mást elemzést. Mondhatjuk azt az Énről, hogy ez nagy vagy kicsi, hogy isteni, hogy szép vagy nem szép, rossz vagy jó stb., ezek a kifejezések csak azokról a megjelenésekről szólnak, amelyeket ez a Valami létrehozott. Ezek ezért nem tudják képviselni ezt a Valamit önmagukban, minthogy az már kellet, hogy létezzen az említett jelenségek létrehozása előtt. Mondhatjuk az alkotóképességről, hogy óriási vagy kicsi, hogy tökéletes vagy nem tökéletes vagy használhatunk más hasonló elemzést, ezek az elemzések teljesen hibásak és értéktelenek lesznek. Az alkotóképesség, ami előidézi mindennek az alkotását, mind a nagynak és kicsinek, mind a rossznak és jónak, mind a tökéletesnek és nem tökéletesnek, igen, mindennek, ami egyáltalán meg jelen a világmindenségben, magában foglal minden alkotást, ekképpen végtelen. De valami, ami végtelen, azt nem lehet leírni egy idő- és térdimenziós elemzéssel. Ezt az örökös és végtelen alkotóképességet – miképp az Ént – csak úgy lehet nevezni, hogy „Valami, ami van”.
Hasonlóképpen lesz minden alkotott szintén elemzés nélkül, mivelhogy ez is magába foglal mindent, ami általában létezik, mind a nagyot és kicsit, a rosszat és jót, a tökéleteset és nem tökéleteset stb. Ez tehát magában foglalja tetőpontjára emelkedését a fénynek, éppúgy, mint tetőpontjára emelkedését a sötétségnek. Ez ugyanúgy, mint a másik két alapelv örökkévaló és végtelen a nagyságában. Ezért ennek is lehetetlen, hogy legyen valami idő- és térbeli kiterjedési elemzése. Ezt csak úgy lehet nevezni, hogy „Valami, ami van”. Ennek a három fogalomnak a névtelenségét jelzi az X betű. A kozmikus elemzésekben tehát „X 1” jelöli az Ént, „X 2” az alkotóképességet és „X 3” az alkotottat.

A szimbólumban az Ént, X 1-et a középen található fehér, hatágú csillag jelöli. Az alkotóképességet, X 2-t a legkülső lila terület jelöli. Az apró fehér körök ezen a területen az élőlények Énjét mutatják a világmindenségben, vagyis abban az óriási szervezetben, amit a jelkép ábrázol. A lila és a fehér tér között egy hat színes térrel jelzett terület található. Ez a terület az alkotott megjelenése, vagyis az „X 3”. Az anyag, amiből fizikai és pszichikai területen minden alkotott áll, hat nagy alapenergia formájában jelenik meg, ezt jelzi a hat szín. Mindnek megvan a saját területe, ahol tetőpontjára emelkedik és rányomja bélyegét a létezésre. Az első alapenergiát, mint „ösztönt” ismerjük, amely a növényvilágban kulminál (vörös szín). A következő alapenergiát „gravitációs energiának” nevezzük. Ez az alapja az öléselvnek, ez az állatvilágban kulminál (narancsszín). A harmadik energia az „érzés”, amely a tökéletes embervilágban kulminál, amely az utolsó világ a fizikai létezéstérségben (sárga szín). Ezek után jönnek a pszichikai vagy a szellemi világok, amelyekben az intelligencia, az intuíció és az emlékezet – az utolsó három a hat alapenergiából – alakítja saját világát vagy létezési terét. Ezt nem tudjuk itt bővebben kifejteni, részletesen lásd a nagy főműben. Ezzel kapcsolatban csak megemlítjük, hogy az a három elválaszthatatlan alapelv, amelyekről itt beszélünk: X 1, X 2 és X 3, vagyis  Én, alkotóképesség és alkotott, amit nevezhetünk Énnek, eszméletnek és organizmusnak, ezek alkotják a világmindenség alapelemzését, és ugyanúgy az élőlények szerkezetét; ezáltal lelepleződik, hogy a világmindenség önmagában egy élő, organikus, fizikai és pszichikai lény, amiben „élünk, mozgunk és létezünk”, ugyanúgy, mint a mikro lények – sejtek, molekulák, vértestek stb., stb. – élnek, mozognak és léteznek bennünk, vagyis szervezetünkben. Láthatjuk tehát, hogy az élet miképpen valósítja meg az isteni mondást: „Isten teremtette az embert az ő képmására”, egy örökké fénylő valósággá.

[Az örök világkép, az élőlény II., az örök Istenség és az örök istenfiak]